nemtudom ez hanyadik blogom már.. sokadik, az biztos. 5re emlékszem biztosan, de most már szeretném komolyan csinálni. szeretnék minden egyes nap írni, elmondani az életemet, verseimet, kis irkálmányaimat itt közölni a nagyvilággal..:) eddig még senki sem tudja, hogy írok. nem mondtam senkinek. mert én a saját örömömre állok neki novellát, regényt és verset írni, nem azért, hogy mások nagyra tartsanak, gúnyoljanak vagy kinevessenek ezmiatt. a legrosszabb tulajdonságom talán az, hogy adok az emberek véleményére.. olykor túlságosan is :/ persze, mosyt nem kell azt hinni, hogy mindenféle ilyen elvont figura vagyok, ilyesmi..:D élem az én kis életem, bulizok, a barátaimmal vagyo, msnezek, vásárolgatok és oda vagyok a zenéért, mint minden más 14 éves lány 
csak éppen én unalmas időmben nem azon gondolozom, hogy most milyen színűre festessem a hajam, az új műkörmöm csillámló szivecskéin, sőt még nem is a legjobb bulikról merengek (persze járok partizni de csak mértékkel azért), engem sokkal inkább foglalkoztatnak a világ gondjai. nyugalom, nem politikáról fogok regélni, mert az az egyetlen dolog az eddigi életemben amiről úgy vélekedek, hogy felesleges, logikátlan és halálosan unalmas.
én igazán érzékeny, befogadó lélekkel vagyok megáldva, szóval nagyon át tudom érezni más emberek helyzetét, gondolatait, tetteinek miértjét. sokáig gondolkodtam rajta, hogy nekem pszihológusnak vagy legalább rendőrtisztnek kellene mennem, mert egy ember arcáról, hangszínéből, beszédjéből én letudom vonni a következtetést, hogy igaz-e vagy sem és mit érez mindeközben. 
aztán elvetettem ezt, mert úgy döntöttem egy másik tehetségemet igyekszem tökéletesíteni: az állatokkal való kapcsolatomat.
állatorvos szeretnék lenni. jól megértem az állatokat, szeretem őket és ők elég okosak ahhoz, hogy ezt felismerjék bennem legszebb emlékem talán az, ami lehet, hogy mások szerint nem valami különleges dolog, meg lényegtelen, nem is számít.. de én örömmel emlékszem rá, bár a legtöbb részletre édesapám szokott emlékeztetni, mert még elég kicsi voltam..:) nem tudom pontosan hol voltunk kirándulni a családdal (apa, anya, a nővérem és én), ahol valami arborétum vagy vadaspark volt. a kerítés mögött a szarvasok a domboldal tetejéről lesték a hatalmas tömeget, ami összegyűlt, hogy gyönyörködhessen az állatokban. mindenki étellel kínálta őket, csalogatták közelebb a szarvasokat.énis próbálkoztam, a tömegtől távolabb álltam meg anyáékkal, egy olyan részen, ahol nem volt senkisem cska néhány nézelődő figyelte, a tömeg miként hívogatja hatalams fűcsokrokkal az állatokat. pár szál füvet fogtam és benyújtottam óvatosan a kerítésen, követve a többi ember példáját. és akkor az egyik szarvas rámnézett és magabiztos léptekkel elindult felém. odalépett hozáám és finoman elfogadta azt a szegényes ételt, amit neki szántam. persze a tömegbe verődött emberek sokasága azonnal elindult felénk és lökdösni kezdett, hogy ők is hadd érjenek az állathoz, akit követvetöbb szarvas és őz is odajött hozzám. csodálkoztak, hogy miért pont engem választott az állat. akkor még csak szép emlék volt. ma már biztos támpont, hogy ezt kel csinálnom. és egyre csak kapom a jeleket, amelyek lehetnek véletlenek is persze, de én nem nagyon hiszek a véletlenszerű történésekben, mióta többször átéltem már a deja vu érzést..:)
sokszor szoktam megálmodni olyan dolgokat, részleteket, szófoszlányokat, amik másnap vagy pár nap múlva a valóságban is megtörténnek.. ezért is rettegek a rémálmoktól :Sfélek, hogy egyszer bekövetkezik az, amitől annyira féltem álmaimban.. persze nem olyan, hogy ‘áá deja vu-m van dejó!’. csak jön az érzés, hogy én már láttam ezt a pillanatot. olyan mintha már megtörtént volna, ami most van, és ha belecsöppenek ebbe az érzésbe, nem tudom emgakadályozni, nem tudom korrigálni mit teszek. jobbra nézek. pont, mint ahogy megálmodtam. persze ez nem szándékos dolog.. nem emlékszem sohasem az álmaimra, cska nagyon-nagyon ritka esetben. nem tudom, mi fog történni, mit kéne tennem, amikor elfog ez az érzés, és behálózza a testem.. csak teszem, amit az ösztöneim súgnak, amit az agyam mond és nem tudok parancsolni a testemnek. szeritnem ez nem csupán ‘tökjó’ meg ‘rajosh’ ahogy egyesek mondják.. ez félelmetes! igen, az! aki nem élte még át soha, nemt udja, nem érti. hogy lehet az, hogy amit né ma megálmodok holnap megtörténik? másnap pont ugyanazt a helyet bámulom, mikor valaki megszólal és én előre tudom, mit fog mondani? mi erre a magyarázat? mégis mirét van ez? én apától örököltem,nem tudok ellene mit tenni. apa is volt, hogy arra ébredt az éjszaka közepén, pontban hajnali egykor, hogy én rosszul vagyok. emrt érezte. persze ellenőrizni nem tudta, mert pesti továbbképzésen volt. és mi volt itthon, veszprémben? a lánya, én az ő helyén aludt aznap éjjel. az ő ágyában, az ő helyén, az ő párnáján, az ő takarójában. és pontban hajnali egykor erős hányingerre ébredtem és legalább pár órán át még erős rosszullét jött rám. nemt udtuk mi okozta, nem ettem semmit, ami kiválthatta volna és a mennyiséggel sem volt baj. azonban mikor másnap apa hazajött és elmodnta mit álmodott és mire kelt éjszaka anyával összeállt bennünk a kép. apa nem értette mirét hallgattunk el. aztán elemséltük neki ezt. ő is fél ettől a természetfeletti energiától, amit birtokol. igen, mert ez az. félelmetes tud lenni, ha átéled, hidd el… így már nem tudom elhinni, hogy valami ok nélkül, csupa véletlenségből történik. szerintem gondolkozzon el ezen mindenki.. mert egyik pénteken beteg voltam. apával délelőtt az állatorvosi egyetem honlapját néztük. magyarországon ebből mindössze egy van, budapesten. a legközelebbi hely bécs. megnéztük a felvételi tantárgyakat is, ami emelt szintű érettségi kémiából és bioszból. tehát láttam mibe kell belehúznom: kémia (amit nem szeretek), biológia (ezzel még egészen ki vagyok békülve..) és német. délután anya hazajött és azt modnta, az egyik ismerőse, aki a leendő középsulimban taní, ahol jövőre kezdem 9.esként az évet (már ha felvesznek, de fel fognak!! 
) megtudta ki lesz az osztályfőnököm. w. krisztina. megnéztem a suli honlapján és hogy mit tanít. majdnem lefordultam a székről. nem láttam a betűket, nem bírtam kiolvasni.. ott volt a neve és, hogy tanár, és a szakok amiket tanít: német – kémia – biológia.
erre már nemtudok mit mondani. ez egy üzenet. aki nem látja, az vak. ilyen véletlen egyszerűen nem létezik! állatorvos leszek. mert én emgfejtettem a jeleket, de azért ktéelkedtem. ezért kaptam ezt az utalást a sorstól, hogy biztos lehessek a dologban. ha magyarországon nem vesznek fel mit számít? kimegyek bécsbe, dániába, bárhova! lehet, hogy nem z a hölgy lesz az osztályfőnököm, de ez annyira nem számít.. egy napon belül jelzést kaptam, hogy ‘igen,e z a helyes út!!’.. mi kell még? nekem semmi több. már csak a középsuliban kell ráerősítenem a tanulásra.. az állatorvosi egyetem 6 félévből áll, és a tandíj összesen tizeneg és fél millió forint lenne. nem, senki sem olvasta félre. ez lesz életem legnehezebb dolga, hogy elérjem az ösztöndíjat, mert ezt lehetetlen lenne, hogy a családom kifizesse..:( de nem adom fel ennyivel! küzdeni fogok! küzdeni az álmomért. mert ahogy apa mindig mondani szokta, ha lemondanák bármelyik álmomról vagy kétségek támadnának bennem:
” elérhető minden álom, ne add fel semmi áron… “
…mert egyszer még valóra válhat, hogy ha akarod, hogy valóra váljon [miez?]
Kategória: Uncategorized
